Bíró Barna Botond az RMDSZ Hargita megyei önkormányzati elnökjelöltje három fő területet határozott meg a következő időszak tevékenységét illetően: a szolgáltatások minőségének javítása, a közlekedési hálózat modernizálása és kulturális identitásunk megélésének erősítése. Ezen pillérek elengedhetetlenek ahhoz, hogy Hargita megye vonzó legyen a fiatal szakemberek számára, hogy itthon képzeljék el a jövőt, alapítsanak családot.
Hargita Megye Tanácsának elnökjelöltjének, Bíró Barna Botondnak a tevékenységi terve három fő pillérre épül, melyek mind a megye élhetőségének javítását, a fiatalok itthonmaradását, valamint a szakemberek bevonzását segítené.
„Ahhoz, hogy javuljanak az emberek életkörülményei Hargita megyében, valamint lehetőségük legyen a fiatal családoknak itthon a jövőtervezésre, minőségi szolgáltatásokra van szükség és megfelelő feltételek kialakítására a közlekedésben, oktatásban és a munkavállalásban.” - emeli ki az elnökjelölt. „Elsősorban beszélünk az egészségügyi szolgáltatásokról, hiszen a megyei önkormányzathoz tartozik a megyei sürgősségi kórház, amit olyanformán kell fejlesszük, hogy érjük el a regionális klinikai színvonalat. Ne kelljen az embereknek más megyébe utazni egy életmentő műtét miatt, hiszen ilyen esetekben minden perc számít.” Már több lépést tettek a cél elérésében, a kórház fejlesztése mellett,jelenleg orvoslakásokat is építenek, amelynek anyagi fedezetét EU-s forrásokból finanszírozzák. A jelölt ugyanakkor kitért arra, hogy a megyei kórház mellett fontos, hogy a megye településein is fejlesszék az egészségügyi szolgáltatásokat, esetenként bővítsék is azt. „Családorvosi és fogászati rendelőre minden településen szükség van, ahhoz viszont, hogy gyors és hatékony legyen az egészségügyi ellátás, a térségi kórházak ne versenytársai, hanem kiegészítői legyenek egymásnak.” - szögezte le.
Annak érdekében, hogy a kistelepülések is vonzóak legyenek a fiatal szakemberek számára és a családok jövőjüket itthon tervezzék, a legfiatalabbak számára is minőségi, modern szolgáltatásokat kell nyújtani. „Legyen felszerelt, modern iskola a településen, vagy biztonságos utazási lehetőség a településről az iskoláig. A következő időszakban a megye iskoláit modern bútorzattal, okos eszközökkel és modern szemléltetőeszközökkel fogjuk felszerelni. Bölcsődék és napköziotthonok épülnek a megyében. Környezetkímélő iskolabuszok fogják segíteni több településen a diákok ingázását.” - foglalta össze. Kiemelte, hogy az elmúlt mandátumban a koordinálása alatt több pályázati forrást szereztek meg a felsoroltak megvalósítására, aminek eredményeként, 220 iskolai struktúrát fognak modernizálni, ami játékossá, könnyeddé és hatékonnyá tudja tenni mind a tanítás, mind pedig a tanulás folyamatát, ugyanakkor 54 elektromos buszt is vásárolnak, ami több mint 600 diák ingázását fogja megkönnyíteni.
Bíró hangsúlyozta, hogy mindezen megvalósításokhoz elengedhetetlen a csapatmunka. „A megyei- és helyi önkormányzatok mellett ott kell legyünk Bukarestben és Brüsszelben is, hogy hatékonyan tudjuk szolgálni a magyar közösséget, szépítsük településeinket, építsünk ki minőségi szolgáltatásokat. Akkora súlyunk és mozgásterünk lesz a jövőben, ahány szavazatot kapunk. Ezért kérek és biztatok minden Hargita megyeit arra, hogy június 9-én tegyünk szülőföldünk jövőjéért és szavazzunk az RMDSZ-re! Együtt győzni fogunk!”
Comandat de UDMR, Cod AEP: 23240001.
Hivatalos megjelenés: https://szekelyhon.ro/aktualis/biro-barna-botond-bvonzova-kell-tennunk-hargita-megyet-a-szakemberek-szamarar