Megnyíltak a Hargita megyei pénzcsapok

Elindult az idei pályázati szezon Hargita Megye Tanácsánál, ahol idén nyolc kategóriában összesen közel kétmillió lejre pályázhatnak a civil szervezetek. Pályázni május 16-ig lehet, de erősen javasolt ennél hamarabb leadni a szükséges iratokat.

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke és Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke közös sajtótájékoztatón számoltak be a megyei önkormányzat idei, civil szervezetek számára indított pályázatairól. Az alelnök elmondta, a pályázatokat már az év elején ki szerették volna írni, de az országos költségvetés elfogadásának jelentős csúszása miatt a törvényesen lehetséges legelső időpont ezek elfogadására április 8 volt, amit ki is használtak, akkor fogadták el a pályázatokról szóló tanácshatározatokat.

A törvényi előírások miatt csak olyan pályázatok támogatására nyílik lehetőség, melyek a pályázati szerződés megkötése (körülbelül július elseje) után kezdődnek, valamint az elszámolásnak javallott legkésőbb november első hetéig megtörténnie. Ez sajnos kizárja például sok téli sportprogram szervezőjét, de a helyzet orvoslására már készül egy törvénymódosítási javaslat.

Hargita Megye Tanácsa idén nyolc pályázati programot hirdet, melyeknél pénzügyi szempontból bővülésről számoltak be, hiszen ezek költségvetési kerete minden esetben legalább megegyezik a tavalyival, vagy ennél magasabb. A pályázati programok és ezek összköltségvetése a 2019-es évben a következők szerint alakul:

  • Ifjúsági tevékenységeket támogató program: 250 ezer lej
  • Családoknak szóló tevékenységek támogatási programja: 70 ezer lej
  • Turisztikai programok támogatása: 100 ezer lej
  • Sporttevékenységeket támogató program: 650 ezer lej
  • Önkéntes tűzoltó egyesületek támogatási programja: 300 ezer lej
  • Hargita megyei népviseletek támogatása: 160 ezer lej
  • Általános kulturális pályázati kiírás: 350 ezer lej
  • Hargita megyei román közösségek kulturális programjainak támogatása: 60 ezer lej

Az egyes kategóriákban a maximálisan pályázható összeg 5 és 20 ezer lej között változik, de minden pályázatról részletes információ található a palyazatok.hargitamegye.ro oldalon. Bíró kiemelte, hogy az oldalon az eddigi évek tapasztalataira alapozva a gyakran ismétlődő kérdésekre is találni válaszokat, illetve a leggyakoribb hibákat is összegyűjtötték, valamint a pályázók maguk is tehetnek fel kérdéseket, melyekre a pályázatok gazdái nyilvános felületen válaszolnak.

A pályázatok leadási határideje 2019. május 16, déli 12 óra a Megyei Tanács iktatójában, vagy délelőtt 10 óra a területi irodákban – mindezek mellett fontos tudni, hogy ajánlott a határidő lejárta előtt minél hamarabb leadni a szükséges iratokat, hiszen a Tanács munkatársai ellenőrzik ezeket, és így még maradhat idő pótolni a hiányosságokat, és ezen múlhat a pályázat sikeressége. A határidő lejárta után ugyanis nincs lehetőség utólagos iratpótlásra, az elbíráló bizottság nem is kérhet be új iratokat, csupán (szükség esetén) kiegészítést, bővítést a már leadott iratokhoz.

Tavaly egyébként körülbelül 650 pályázati kérelem érkezett, ebből mintegy 410-420-at tudtak támogatni, és szinte az összes elutasított pályázat formai hiba miatt hiúsult meg, ami újfent aláhúzza az időben való leadás fontosságát. A számvevőszék jelenleg vizsgálja a tavalyi pályázatokat, a tavalyelőttiek esetében semmilyen hiányosságot nem talált. Idén, a panaszok és hibák megelőzése érdekében a leadott iratcsomó mellé tartalomjegyzéket (ún. OPIS) is kérnek a pályázóktól, így kizárva a dokumentumok eltűnésének lehetőségét.

Olteán Csongor hozzátette, hogy nem csak Hargita megyei szervezetek pályázhatnak, a kitét csupán annyi, hogy a pályázati programnak a megyében kell hasznosulnia. Véleménye szerint ezzel sok partiumi magyar szervezet számára biztosítanak olyan lehetőséget, akiknek saját megyéjükben nem lenne, s így például itt szervezhetnek kulturális vagy sporttábort.

A Hargita Megye Tanácsánál rendszeresen pályázó szervezeteket már külön is értesítették az idei programokról, de április 25-én Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen is tartanak pályázati útmutatót, ahol részletesen is beszámolnak a pályázati feltételekről. Mindazok számára, akik nem tudnak ezeken a programokon részt venni, hasznos lehet a palyazatok.hargitamegye.ro weboldal, ahol minden szükséges információ megtalálható egy helyen.